Elköltöztünk a http://aronleon2.blogspot.com címre. A sűrű magyarázkodást és az új posztokat már odaát találjátok.

... Budapesten nyaralunk, ezért nem érünk rá hosszan posztolni, mert előbb élményeket kell gyűjtenünk. Amíg pedig megtelünk élményekkel, nézzétek meg Lévi öcsém alsógatyás fotósorozatát. Biztosan felmerül most bennetek, hogy Lévi szobatiszta. Az hát, a szoba szőnyegére már ritkán pisil, helyette a pelenkába inkább. Az alsógatya az enyém.

... igen, lesz hal, ha szeretned. Addig is mig ujraelesztjuk a rendszert, valaki mondja meg, leccciiiii, hogy hogyan lehet freeblog-os exportot blogspottal kompatibilisse tenni. Nagyon koszi elore is. Holnap pedig Levi alsogatyas fotoit tesszuk kozze, ha megmondjatok, amit akarunk, ha nem.

... bocsi, egy gombnyomással véletlenül szétbarmoltuk a blog fenotípusát, dolgozunk a javításon.

Gabriel barátom szülinapi buliján beszélgettünk Hampus mamájával, aki egyébként Lévi óvónénije lesz. Megtudtuk, hogy van arra lehetőség, hogy egy gyerek nem abban az évben kezdi el az iskolaelőkészítő osztályt, amelyikben a 6. évét betölti, hanem egy évvel korábban. A Kadetten oviból idén 4 darab 5 éves gyerek döntött úgy a szüleivel, hogy nem marad még egy évet oviban, hanem elkezdi az iskolaelőkészítőt.

Lássuk az okokat. Az iskolaelőkészítő nem sokban különbözik az óvoda utolsó évétől, csak kevesebb pedagógus jut ugyanannyi gyerekre. Tanulgatnak olvasni, meg számolni, de óvodaszerű az egész, nem olyan, mint Magyarországon az első osztály, ahol mostanában durván belecsapják a kanalat a lecsóba. Az illetékes hivatalok pedig azért engednek 5 éveseket az iskolaelőkészítőbe, mert így óvodai férőhelyek szabadulnak fel.

Például ilyen az iskolaelőkészítő végére a követelmény matematikából:

- le kell tudni olvasni a számokat 0-tól 9-ig

- folyamatosan elszámolni 10-ig

- számjegyeket összepárosítani a megfelelő mennyiségű labdával például

- le kell tudni írni a számokat 0-tól 9-ig

- felismerni olyan egyszerű geometriai formákat, mint kör, négyzet és háromszög

- tudni a 7 napjait.

Svédből pedig ilyen:

- megérteni az osztálynak adott instrukciót, és az alapján dolgozni

- megnevezni a kis és nagybetűket és tudni, hogy hogyan hangzanak

- tudni elkülöníteni a kis és nagybetűket

- tudni kiejteni az összes hangot

- tudni egyszótagú szavakat elolvasni

- tudni elolvasni a saját nevemet

- tudni leírni a saját nevemet

Nos, ugyebár ez nem olyan sok, nekem most megvan mind, és ezeket majd pont 2 év múlva, az iskolaelőkészítő végere  kellene tudnom. Hivatalosan.

Idén mégsem kezdem el az iskolaelőkészítőt, egyrészt mert fizikailag pontosan 5 évesnek felelek meg, és ez hátrány lehet egy rakás 6 éves között. Másrészt mint mindig, későn ébredtünk öntudatra, most tudtuk csak meg, hogy mehetnék, és már biztosan nem terem nekem hely az Alfaskolan iskolaelőkészítő osztályában, máshova meg nem akarunk engem küldeni. Ezen kívül utánaolvastunk a neten az ajánlásoknak, és a szakértők azt ajánlják, hogy akkor menjen egy gyerek egy évvel korábban az iskolaelőkészítőbe, ha szociálisan és értelmileg érettebbnek minősül a korcsoportjánál, valamint nem találja a helyét a saját korosztálya képviselői között. Én azért jól elboldogulok a saját korosztályommal. Arról meg nem beszélve, hogy mialatt Mama ezeken gondolkodott, mögötte haladván elfelejtettem, hogy nyitott palack van a kezemben, és vegigöntöttem az almalevet a lábán. Idén a koncentrációt mindenképpen gyakorolnom kell.

A szakértők egyebként meg azt ajánlják, hogy ha valaki feltétlenül előrrébb akar járni, mint ahogy rákényszerítik, akkor inkább ugorja át az iskolaelőkészítőt, és menjen egyből első osztályba az óvoda után.

Ezen azért erősen el fogunk gondolkodni, további információkat gyűjtünk, és megbeszéljük az illetékesekkel. Mindenesetre most beiratkozom az Alfa első osztályába is 2012 őszétől, de attól is függővé tesszük, hogy ugrok-e osztályt, hogy lesz-e abban az osztályban, ahová kerülnék, további osztályugró gyerek. Kilógatni engem a többiek közül azért nem szeretnénk.

És akkor most olvasok Nektek svédül. Bírjátok ki!

... kell ahhoz, hogy valakivel kapcsolatban azt a kifejezést használjuk: nyál illat? Papa volt, és Lévivel kapcsolatban mondta.

Nos, aki viszont mégsincs ennyire elragadtatva a nyál illatától, annak ajánljuk a babakocsi napfénytetőjét, mint hatékony védekezési lehetőséget. Kell hozzá testvér-fellépő is, amennyiben menet közben alkalmazzuk.

Így kell használni:

Az meg már eléggé tűrhetetlen volt, hogy Lévi mellett nem lehet társasjátékozni, mert vagy fel akar ülni Mama ölébe, és akkor szétszedi az asztalon található játszmát, szó szerint és átvitt értelemben is, vagy Mamit rántja le magához a földre, és akkor szintén borul a program.

Úgy döntöttünk, hogy Lévit is behúzzuk a tevékenységbe, aztán vagy megszokja a szabályokat, vagy megszökik. Nos, az első alkalommal inkább ez utóbbit választotta, de mivel a báránya a távollátében is nyert, a második alkalommal inkább vele maradt.

A játék lényege, hogy mindenkinek van báránya, és gyapjút kell gyűjteni rá. A gyapjúval pedig számtalan kaland történhet a dobókocka akarata szerint, lementődhet a bárányról, és biztonságba kerülhet, csere útján másik játékoshoz juthat gazdaállattal együtt, vagy jön a farkas, és a gyapjú lezabálódik a bárányról.

Nézzétek meg, hogy játszik Lévi. A dobókockával kérésre dob, de azért a kockához egyelőre nagyon ragaszkodik, így mi Mamával gyorsan dobunk, aztán visszaadjuk neki. Néha a kocka után hajítja a bárányt is. Valamint játék közben rendszeresen béget. Nem a bárány, hanem Lévi.

A múlt héten véget ért megint egy kurzus az úszóiskolában. Megbuktam megint, bár az oklevelemen úgy fogalmaztak, hogy ajánlják nekem, hogy legközelebb is ugyanebbe a csoportba járjak. A következőket kellett ebben a csoportban teljesíteni:

- háton lebegés - ez megvan magabiztosan,

- háton lebegés 5 mp-ig, majd a láb letétele nélkül hasra fordulás, és így is lebegés 5 mp-ig - szintén teljesítettem,

- mellúszás kar és lábtempója - ez szerintünk tudom, az oktatók szerint nem,

- valamint 5 m mellúszásban, akár a víz alatt - nincs meg, maximum 3 tempó.

A tanulságokat is levontuk. Teljesen elég lett volna 5 éves koromban elkezdeni úszni, amikortól valóban ajánlott, mert nem vagyok különösebben sellő. Nem tekintjük kidobott időnek, mert szeretem az úszóiskolát, de valószínűleg csak mostanra érett be a mozgáskultúrám erre a tevékenységre.

Ősztől egy másik úszodába járok majd úszóiskolába, megint a kezdő szintre. Az ok egyrészt az, hogy itt majd Lévi is bemehet a vízbe Mamával, amíg én oktatásban részesülök. Erre az előző úszodában nem volt lehetőség, mert minden medencében úszóiskola zajlott. A másik ok, hogy a csoportok kicsit máshogyan vannak szervezve, és azt reméljük, hogy az új környezet majd előhozza belőlem a sportolót. Afelől ugyanis nincs kétségünk, hogy jó és gyors úszó leszek, mert ugyanolyan áromvonalas vagyok, mint Papa, és ugyanúgy szoktam reszketve fázni, amikor kiszednek a medencéből, ahogyan Ő tette gyerekkorában.

Tegnap az alábbi beszélgetést sikerült összeszerelnünk Lévivel és Mamával:

Mama Lévinek: - Hogy hívnak?

Lévi: -Véévi.

Mama: - Hány éves vagy?

Lévi: - Egy.

Én: - Lévi, mondd, hogy kettő!

Lévi: - Három!

A párbeszédet reprodukáltuk is. Kétszer.

... nem egy új Salamon gyerek. Hanem egy új óvoda. A múlt héten hívott fel minket a Vittra, hogy én, Salamon Áron Leon helyet kaphatok náluk az óvodában, ha mindenki úgy akarja. Márpedig ők éppen úgy akarták, Mami pedig a biztonság kedvéért még kétszer elismételtette velük, mert erre aztán tényleg nem számítottunk már ebben az életünkben.

Nagyjából 2 perc gondolkodás után el is fogadtuk a helyet, habár ez nekem már a harmadik óvodám lesz. Lássuk az okokat. Nagyon szeretjük a mostani óvodámat, de mivel Lévi ide fog járni a házunktól két sarokra elterülő Kadetten oviba, az én ex-óvodám meg 3 megállónyira van, így reggelente kétfelé kellene indulnunk. Délután pedig Mama vagy Papa a munkahelyről hazafelé először begyűjtené Lévit, mert ő nyilván még szeretne kevesebb időt tölteni az óvodában, aztán a buszra visszaszállva felszedne engem, aki viszont még szívesen maradna tovább a barátaival. Nos, ezt a tervet már egy ideje emésztgettük, de sehogyan sem bírt jól hangzani. És ekkor érkezett számomra a felajánlás a Vittrától.

Így a következő évben Lévi a Kadettenbe fog járni, én pedig a Vittrába. A két épület 35 lépésnyire van egymástól, a kerítésünk pedig közös, úgyhogy napközben járhatunk egymáshoz beszélőre. Azután 2012 augusztusától megyek az Alfaskolanba, ami már közvetlenül a házunk mellett van. Ha addig odébb nem költözünk néhány méterrel.

További érdekesség, hogy az én mostani csoporttársam, Hampus anyukája lesz Lévi egyik óvónénije. Valamint, hogy Maminak új állása lesz augusztus közepétől, napi 6 órában, így most már nem Papa munkáját fogja ellopkodni.

... meg az jutott eszembe, hogy mi ugyan nem vagyunk sűrűn hányós gyerekek, de ha mégis rászánjuk magunkat, akkor emlékezetesen tesszük. Biztosan megvan még Nektek, amikor másfél évesen belehánytam Papa szájába.

Hányásban Lévi nem ennyire céltudatos, de azért megvannak neki is a maga preferenciái. Itt Stockholmban leginkább étteremben szeret hányni. Teszi mindezt sültkrumpli, vagy glutén adagolás után. Előbbitől azért, mert nincs neki még rágófoga. Utóbbitól meg az allergiája miatt, és mert mi szót fogadunk az orvosoknak, akik azt javasolják, hogy három havonta hajtsunk végre Lévin gluténpróbát. Ha hányás előtt Papa is a közelben van, akkor mindenképpen az Ő tányérját választja célállomásnak. Ha Papa nincs éppen velünk, akkor engem szokott lehányni. Mamit nem szükséges lehánynia egyáltalán, enélkül is pont úgy reagál, mint a lehányt rokon, megdermed a sokktól.

Amikor pedig Budapesten vagyunk, Nagyinál és Fincinél szoktunk lakni. Nagyi nagyon szereti, ha rend és tisztaság van, mi ezt igyekszünk minden erőnkkel felszámolni. Ezért, amikor távozásra kerül sor, az ajtóban összetalálkozunk Erzsivel, aki a takarítóbrigád. Ő úgy kitakarít, hogy DNS nyom sem marad utánunk, nemhogy ujjlenyomat az ablaküvegen. Az én kisöcsém Budapesten ezt a miliőt találja eléggé vonzónak arra, hogy még a falat is összehányja. Mama mindig észleli az előjátékot, és fel is kínálja a lénynek önként a dekoltázsát az esemény lebonyolítására, de a fal mindig rosszul jár így is.

Egyszer majd megpróbáljuk felvenni videóra, hogy vizualizálni tudjátok Ti is. Addig meg nézzetek inkább fotókat, nemsokára visszatérek meglepő hírekkel.

Véget ért a héten a 2006-ban született fiúknak felajánlott próba fociedzés sorozat. Roppant tanulságos volt. Nagyjából 200 darab 5 éves fiú gyűlt össze alkalmanként a pályán. 12-es csoportokra osztottak minket, és 16 éves focista palánták tartották nekünk az edzést. Minden jól is ment, amíg pontosan megadott küldetéseket kellett végrehajtanunk egyenként a labdával. Azután kaptunk színes mellényeket, és két csapatot alkotva focimeccset kellett játszanunk.

A meccset nem úgy játszuk, hogy stratégiát építünk, és van hátvéd, meg csatár, hanem 12 fiú fut egy irányba a labda után tömegbe verődve. Néhány másodperc után valaki belerúg a labdába, akkor mindenki hirtelen irányt vált, és megint futunk együtt az elgurult labda után. Az edzők közben kiabálnak nekünk, hogy "Küzdjél! Küzdjél!", és a többség szót is fogad.

Én a fejemet hátravetve futok a hátsó sorban, mert ezt a céltalan szaladgálást nagyon unom. Aztán meglátok valamit a műfűben, és lehajolok, hogy megtekintsem közelebbről, amit találtam. Mama ekkor visít be a pálya széléről, hogy "Áronka, fociedzés van!", és akkor én rájövök, hogy hol is vagyok, és futok megint a többiek után. Találok magamnak egy hasonlóan motivált csapattársat rohanás közben, megszólítom, és akkor mindketten megállunk, hogy kicsit beszélhessek hozzá. Mama akkor hangosan tapsikol, hogy visszatereljen a tömegbe.

Megint futunk, amikor a labda valamiért elém gurul. Ezen annyira meglepődöm, hogy a kezeimet felemelve azonnal megadom magam, szoborrá dermedek, és reménykedem, hogy senki sem fog belémcsapódni, amíg fennáll a veszély, hogy én és a labda egy időben és egy helyen tartózkodunk. Miután sikeresen megúszom az ügyet, Mamira mosolygok, és feltartott hüvelykujjal jelzem, hogy minden rendben, jól mennek a dolgok. Mami viszonozza a jelzést, de a másik kezét a szája előtt tartja, és kicsit rázkódik, ezért odamegyek hozzá, és megkérdezem: "Hányni fogsz?"

Mami mégsem akar hányni, úgyhogy megint futok egy kicsit a többiekkel, de aztán pár másodperc múlva megszületik a gondolat, hogy futás helyett akár kipróbálhatnám, hogy milyen fejen állni a műfűben, és hozzá is kezdek a mutatványhoz.

Nos, ősszel nem folytatom az edzést, mert kipróbáltuk, de kicsit sem nekem való egyelőre sem a labda, sem a csapatsport. Mamival is kipróbáltam, hogy csak kicsit rugdossuk egymásnak a labdát, de először hosszan beszéltem arról, hogy hogyan fogok a labdába rúgni, de aztán már nem rúgtam bele, mert elvesztettem az érdeklődésemet. Viszont a karrierlehetőségek száma eggyel nőtt, ráírtuk a listára, hogy "statiszta".

És akkor fotók:

Óriásbuborékkal a Tom Tits Experioment-ben, ami olyasmi, mint Budapesten a csodák palotája:

Születés közbeni műanyag magzattal ugyanott:

Ez lesz Lévi fotója az óvodában a szekrényén:

Lévi valamint a háttérben jómagam elmosódva:

Lévi gumigatyában:

A jövőm alaposan körvonalazódik így 5 évesen. Most éppen három hivatás között vacillálok. Orvos leszek, mint Papa, vagy légiforgalmi irányítótorony, esetleg építész. Szerintem Papa nem szavazna az orvoskodásra, ha megkérdezném, mert biztosan nem szeretné, hogy mások vérében dagonyázzak. A magasságom egyelőre nem predesztinál arra, hogy irányítótorony legyek, legalábbis Mama szerint. Úgyhogy egyelőre az építész kapja a legtöbb szavazatot.

A bulim meg igen jól sikerült. A Lekplatsen nevű mászóvárral kibélelt játszóházban tartottuk, és 9 barátom jött el az óvodából, hogy velem együtt ünnepeljenek. 1 órát játszottunk a mászóvárban, aztán átvonultunk szervezetten a buli terembe, ahol én az asztalfőn ültem a királyi trónon. A menü hot-dog volt, jégkrém, és innivaló, amit nem sikerült azonosítanunk, valamint mindenki gyömöszölhetett az arcába számolatlanul ropit, kekszet és pattogatott kukoricát. Én még mindig ez utóbbit rágcsáltam, mikor megérkezett elém 2 torta, és énekeltek nekem.

Lévinek Mama sütött 3 darab minden mentes muffint, mert sajnos az összes tortámra allergiás továbbra is. Liszt helyett gluténmentes liszt figyelgetet benne, tojás helyett tojáspótló por, joghurt helyett pedig szójajoghurt. Lévi az első muffint bedobta az asztal alá, a másodikból harapott egyet, de undorodva kiköpte, a harmadikat pedig Mama dobta a kukába, hogy azzal Lévinek már ne legyen gondja. De ne aggódjatok, nem maradt éhes, megtalálta Papa zsebében a Junibacken belépőt, és azt boldogan megette. Volt is nagy rikoltozás, Papa visítozott, hogy "Jaj, jaj, lenyeli, vedd már ki a szájából!. Mama kivette, és akkor felismertük, hogy gondjai vannak Papának Lévi szájába nyúlásával is. Azt viszont továbbra sem tudjuk, hogy csak sosem eléggé tiszta hozzá a keze, vagy fél, hogy az ivadék megharapja. A jegy miatt ne aggódjatok, lejárt már, és úgy tűnik, néhányszor a mosógépet is megjárta Papa ingével együtt.

Miután mindenki jóllakott, megint mehettünk játszani. A buli végén kibontottam az ajándékaimat, azt mindenki érdeklődéssel követte. Szerintem mindenki roppant jól érezte magát, még a szülők is. Nike és Saga állítólag nagyon szerették volna, ha másnap is nekem lett volna szülinapom. Természetesen ugyanott. Esetleg egy év múlva, nem szeretek én sem ilyen gyorsan öregedni. Távozás előtt mindenki kapott a svéd hagyománynak megfelelően cukorkás zacskót, ezúttal lufi volt benne játékként, amit idén sikerült elkülönítenem a gumicukortól, és nem próbáltam megenni, mint tavaly Lili buliján a műanyag lovat.

Képek sajnos egyelőre nincsenek, mert erre már tényleg nem volt kapacitásunk, de még szorongatjuk Amanda-Lucia mamáját az ügyben, akinek viszont volt.

Addig nézzetek képet valami másról:

Almafán hasalok:

Lévi sapkát húz magára:

Reggeli tápszer:

Nathalie, Lévi és jómagam a 3. szülinapi tortán társaságában:

A 16 hónapos Lévi mostanában rosszul viseli, ha kamerát rántanak rá, miközben velem beszélget, és általában olajra lép. A múlt héten azonban sikerült igen ellazult állapotban előhúzni őt a fürdőkádból, és akkor készült vele egy mélyinterjú. Kamera jelenlétében is viszonylag őszintén válaszolgatott.

Érdemes komolyabban megfigyelni, hogy a "Mondd, hogy papa!" felszólításra rápillant a megnevezendő organizmusra, majd szemrebbenés nélkül az orcájába tolja, hogy "Mama". És nem, és nem lehet kizökkenteni, rá fogjuk most már kötözni Őt egy hazugságvizsgálóra.

Van már nekem házimunkám is. Nem főzök egyelőre, mert az forrósággal jár együtt, és ütközik Mama egyik fóbiájával. Szendvicset sem készítek magamnak, mert magasan van a hűtő, annyira meg nem szeretek enni, hogy a szék odahúzásával fárasszam magam. Viszont szívesen törölgetek port. Feltöltöm ruhával és elindítom a mosógepet is. Csodás riasztóberendezés vagyok, Lévinek még a gondolatait is elfogom, elemzem, aztán jelzek a hatóságnak, ha veszélybe kívánja sodorni magát. Ezen kívül megetetem Lévit, ha éppen senki nem ér rá, és fürdéshez is készenlétbe helyezem Őt. Lévi a  legjobb házimunkám, együttműködik és segít, nem úgy, mint a por. Nyomjátok meg a háromszög gombot, sztriptíz következik.

...110 cm magas és 16,3 kg vagyok.

Önállóságban az elmúlt hetekben nagy változások történtek. Sokkal gyorsabban felöltözöm reggelente, és csak feleannyiszor kell verbálisan továbbtaszajtani engem az éppen aktuális cselekményben. A divat nem érdekel különösebben, még egészen minimális ügyet sem csinálok abból, hogy mi legyen rajtam. Egyszer például Mama Lévi kardigánját próbálta rám adni, azért sem szóltam, csak beleszorultam csendesen. A kádba ki és beszállok, valamint általában megfürdök egyedül. Fogat is mosok, de mivel a fogmosás tárgya nehezen cserélhető, ha mégis slendriánul sikálok, ezért más is mossa a fogaimat kicsit. Ezzel pedig az önállóság kategóriát le is zárhatjuk.

Evés terén is közeledtem kicsit az elvárásokhoz. Nem eszem kicsit sem gyorsabban, és lelkesebben sem, de már eszem sárgadinnyét, narancsot, uborkát, és salátát, valamint tojást, de kizárólag tojáspástétom formájában. A rántotta ötlete továbbra is kiborít.

Társas kapcsolatokban nagyon jó vagyok, mindenkivel közvetlenül viselkedem. A buszon szoktam ismerkedni szimpatikus, egyetemista korú lányokkal. Hosszan próbálok szemkontaktust teremteni, és amint sikerül, köszönök, bemutatkozom, és amíg az illető, vagy mi le nem szállunk, beszélek neki magamról.

Lévivel továbbra is nagyon jó a kapcsolatunk. Mióta szeparáltan legózom, szinte egyáltalán nem bonyolódunk perpatvarba egymással. Mikor Mama a 12 hetes Lévivel a hasában megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e kistestvért, akkor még azt feleltem: "Igen, de előbb egy kutyát." Azóta mondtam már Mamának, hogy mégiscsak jobb, hogy Lévit kaptam kutya helyett. Lévi roppant vicces teremtmény, megnevettet, ölelget és puszilgat engem, én meg az ő büszke és védelmező bátyuskája vagyok.

Soha egy pillanatig nem voltam féltékeny rá, és nem azért, mert roppant fegyelmezett vagyok. Sokan mondták, mielőtt Lévi megszületett, hogy hiába vagyok rémisztően szelíd, majd ha megérkezik a konkurrencia, biztosan kikönyököl belőlem némi féltékenységből indított agresszió, vagy ha mégsem, akkor fix, hogy csak az elfojtás kerülhet szóba lehetőségként. Nos, egyik sem. Lévi érkezése semmilyen változást nem idézett elő a személyiségemben, átmenetileg sem. Most is megkapom mindazt, amire szükségem van, fordítunk rá gondot, hogy sok önálló időt kapjak a szüleimmel. A dackorszakot is kifelejtettem az életemből, alapvetően békés, szelíd típus vagyok, valamint boldog és ugrabugra.

És akkor érkezzen a tudástár:

 A hónap nagy eseménye, hogy a dupla betűket is felismerem már magabiztosan, úgyhogy végérvényesen kimondhatjuk, hogy tudok olvasni. Magyarul és svédül is. Azért ezt semmiképpen ne úgy képzeljétek el, hogy délutánonként elvonulok, és addig nem jövök elő a szobámból, amíg nem végeztem a Háború és békével. Továbbra is Mamát kényszerítem olvasásra, de bármilyen szót el tudok már olvasni, és skype-on keresztül üzeneteket váltok a nagyszüleimmel, valamint én írom a bevásárlólistát, és az aktuális ünnepekre és évfordulókra a képeslapokat. Náha kihagyok betűket azért, és a szóközöket is meglehetősen flexibilisen alkalmazom.

Az alábbi jókívánság halmazt például Vasas Dani barátom születésnapja alkalmából engedtem útjára. A svéd billentyűzeten nem találtam az é betűt, de ez nem akadályozott meg abban, hogy kreatívan kezeljem a kihívást:

boldog     születe-snapot       dani

legyensok          ajande-kod

legyenfinom       atorta

És hogy eloszlassuk a félreértéseket, - és itt Dorka nénikémre gondolok elsősorban, aki felől hullámokat fogtunk el az éterben ennek kapcsán - nem azért tudok olvasni, mert minden nap gyakorolnom kell. Ostor sincs közben az asztalon. A betűket az óvodában tanultam meg a samling-ok alatt, amikor egymás neveit kellett felismernünk. A betűk összeolvasását pedig 3 alkalommal gyakoroltuk 10 percig, kétszer nem ment, harmadszorra igen.

Matematikában egy kicsit továbbhaladtunk, bár nem tudunk mostanában ilyesmit békésen kivitelezni, mert Lévi mindenhol jelen van, és kicsit sem járul hozzá az elmélkedős másodpercekhez. A kétjegyű számokat magabiztosan felismerem, és hallás után leírom, a háromjegyűekben sokszor hibázok még.

A múlt félévben már beszámoltam arról, hogy a szorzással ismerkedem, ebben a félévben pedig kipróbáltuk, hogy boldogulok-e a törtek és rajzos megfelelőik összepárosításával. Ez itt a második ilyen típusú feladatom, hibátlanul megoldottam, habár Maminak nem sikerült hibátlan feladatot adnia. Szóltam is neki, hogy valami nem stimmel, kétszer szerepelt a 3/4, de csak egy ábra passzolt hozzá.

Ez meg itt még egy szorzásos feladvány:

Ebben a félévben megtanultam sakkozni. Tudom, hogy melyik bábu hogyan léphet, és üthet, valamint pontosan alkalmazom a tanultakat. Ezekkel az alaplépésekkel már komplett játszmákat bonyolítunk Mamival, aki kicsit sem jobb sakkban, mint én, így méltó ellenfelei vagyunk egymásnak. Sakkozni Polgár Judit: Sakkjátszótér című könyvéből tanultam, bár az ottani feladványok nem mindig voltak könnyen értelmezhetőek. Ezért vettünk egy CD-ROM-ot, ami gyerekeket tanít sakkozni egy mesén keresztül, vannak gyakorlási lehetőségek, lehet speciális lépéseket tanulni, lehet magyarázatért folyamodni, és játszmákat játszani a géppel, mindezt svédül.  De a svéd nyelv már kicsit sem jelent gondot.

Lévi alvását sikerült átpakolnunk ebéd utánra. Általában. Mert van olyan, hogy reggel 6 előtt ébred, és kikéri magának az ötletet, hogy visszaaludjon. Ilyenkor már délelőtt 10-kor már rettenetesen ásítozik, és mi nem mondjuk neki, hogy akkor alszol fiacska, amikor annak itt az ideje, úgyhogy mehet aludni, és szívesen is teszi.

Amikor nagyon fáradt, és ágyba kerül, akkor már nem lehet redőnyt igazgatni, függönyt cibálni, mert morcosan jelzi, hogy menjünk már kifelé.

Létezik ellenben az az eset, amikor még nem érzi magát elég fáradtnak, pedig nagyon ideje lenne már nyugovóra térni. Ilyenkor ha berakjuk az ágyába, akkor hangosan ordít. Egy megoldást lát csupán a probléma áthidalására. Másik matracon elaludni. Legyen a másik matrac 37 fok körüli hőmérsékleten, legyen puha, és lélegezzen. Legyen mondjuk Mama a másik matrac.

Ilyenkor Mami ölébe veszi Lévit, aki szorosan átöleli őt, lefekszenek együtt a kanapéra, Lévi egy ideig helyezkedik, hogy megtalálja a legideálisabb pozíciót, ruhát cibálgat, Mama kezeit elrendezi maga körül, és 2 perc múlva mélyen alszik. Ha elaludt, már kicsit sem bánja, hogy visszahelyezik őt az ágyába.

A biztonság kedvéért kipróbáltuk, hogy jó-e neki az is, ha a kanapén fekve, Mami mellett aludhat el. Nem jó neki, kimondhatjuk magabiztosan, ordítva, valamint dühöngve felmászott Mamira, elhelyezkedett rajta, és elaludt 1 percen belül.

Lévi itt nem Mamát, hanem Fincit ölelgeti:

Itt pedig én magam ülök Fincivel a buszon:

Virágzó cseresznyefák alatt is kizárt, hogy mindenki a fotózás 2 másodpercére koncentráljon:

Salamon fiúk:

Sakk Fincivel:

Nem tűntünk el, volna is miről írnom, csak éppen akut időhiány forog fenn. Az elmúlt két hétben voltunk lázas betegek mindketten, valamint végre meglátogatott minket Nagyi és Finci. 

Kitört itt is sosem késő alapon a tavasz, próbálunk minél többet biciklizni. Nem én biciklizem, még mindig nem megy két keréken, mi ketten az utánfutóban ülünk Lévivel, Papa húz minket, Mami pedig a hátvéd. 

Szombatonként úszóiskolába járok megint. Többször jeleztem már Maminak, hogy volna igényem heti több úszóiskolára, vagy bármi egyébre, és ezzel egy időben meghívást kaptam fociedzésre, mint 2006-ban született fiú. Mivel én még minden úgy próbálom elkapni a labdát, hogy a labda valahova máshova esik, miközben én tenyérrel orrbavágom magam, igen pompás lesz csiszolgatni a gömbölyű formákhoz való viszonyomat.

Lévi jár időnként Mamával a nyitott óvodába, ide még nem óvodás kicsik járnak a szüleikkel. Lehet játszani, eszegetni, és minden nap van fél óra énekes-táncos foglalkozás, természetesen svédül. A múlt héten fényképezés volt a nyitott óvodában, és kaptunk lehetőséget, hogy Lévi magával vihesse a fotóra az ő nagy és okos bátyját. Papa vitt minket oda kivételesen, ő választotta ki a végleges fotót is. Elég jól sikerült szerintünk.