Lévi szerencsére hamar felfogta, hogy ez nem az az ország, ahol Papát és Mamát extrém tulajdonságokkal lehet odabentről sokkolni, és mindig be tudta mutatni a tőle elvárt értékeket. Egyedül a vércukormérő csipogott rendszeresen, hogy nem elégedett azzal, amit mutatnia kell, de erre igazán fel voltunk készülve lelkileg.

Az anyagondozó központban hamarosan jeleztük is Nesrinnek, a szülésznőnknek, hogy speciális problémáink vannak. Svédországban nincsen éhgyomri és terheléses vércukormérés. Vércukrot minden találkozás alkalmával mér a szülésznő, de mindig más időpontban, és nem feltétel, hogy előtte Mami ne egyen semmit. Ha éppen egy ilyen mérés alkalmával a szülésznő 9 feletti értéket kap, és a paciens előtte egy ideje nem evett semmit, akkor felajánl neki megivásra 75 gramm cukrot tartalmazó vizes oldatot. Amennyiben 2 óra múlva a vércukor eléri a 12 mmol/l-t, akkor cukorbetegnek nyilvánítja a jól megcukrozott kuncsaftot, és becsomagolva postázza a kórházba további intézkedés céljából.

Papa erre azt mondta döbbenten: - De hiszen 12-es vércukornál már leállnak a vesék!

Nos, vagy igen, vagy nem. Aki elég ügyes, az életben marad, és ezzel kiérdemli a kezelést. Spórolás van ám itt az egészségügyben.

Maminak végül nem kellett cukrot innia, egyrészt azért nem voltak olyan rosszak az aktuális vércukorértékei, hogy Nesrin is kórosnak minősítse, másrészt meg is tagadtuk, mert a diagnózist már felállítottuk mi magunk, és inkább törődésre vágytunk a kórház részéről. Továbbá azt sem kívántuk kipróbálni, mit szólnak Mami veséi a cukor-kísérlethez. Mindenesetre Nesrint 2 hét alatt sikerült rávenni, hogy elhiggye, Maminak valóban van diabétesze, és akkor igényelt nekünk meghívót a kórházba. Ezt meg is kaptuk egy hónap múlva...

És akkor közkívánatra Finci és Nagyi - akik véletlenül éppen Stockholmban időznek - és a négy unoka, Lévi, Nathalie, jómagam és Liam:

Ezen a fotón pedig Papával 4. alkalommal tekintem meg a Wall-e című filmet:

Valamint alvó Lévi és testőre, Flamex: